Adni jó(l)

2022.12.16

donation-1288390_960_720.png

A december az év egyik legstresszesebb hónapja. A munkahelyi év végi zárás, a „még egy kicsit toljuk meg” hozzáállás nem kedvez az ünnepre való ráhangolódásnak. Sőt, a legtöbbünk számára a nyomás csak fokozódik az ajándékvásárlás, menü összeállítás, nagytakarítás Bermuda háromszöge miatt. Hogyan lehet mindezek ellenére az ünnepet meghitté tenni?


Erre hozunk néhány ötletet!

Meggyőződésünk, hogy karácsonykor az emberek a legeslegjobban nyugalomra vágynak. Egy kellemes vacsorára, egy jó könyvre, egy tartalmas filmre, vagy egy felemelő színházi előadásra. Kinek-kinek ízlése, érdeklődési köre szerint. A tárgyi ajándékok pillanatnyi örömet adnak, de sokkal tovább velünk maradnak a szeretteinkkel együtt töltött órák, a történetek (amelyeket lehet, hogy már sokszor hallottunk, de mindig ugyanolyan mulatságosak), a nevetések, vagyis az élményeink.

Épp ezért az első számú javaslatunk, hogy idén karácsonykor ajándékozzuk önmagunkat – az időnket, a figyelmünket – egymásnak!

Ez az év különösen nehéz volt mindenki számára, hiszen éppen csak felocsúdtunk a pandémiából, és máris egy gazdasági válság közepén találtuk magunkat, miközben a szomszédunkban háború dúl és nap mint nap egyre aggasztóbb hírek áramlanak felénk a médiából. Az élelmiszer árát nem tudjuk befolyásolni, ahogy a benzinét sem és a földgázellátás biztonsága sem tőlünk függ. Azon viszont tudunk változtatni, hogy miként viszonyulunk a nálunk rosszabb élethelyzetben lévőkhöz. Az érzékenység, az empátia, a segíteni vágyás karácsonykor felerősödik. Az emberek nyitottabbá válnak a környezeti és a társadalmi problémák iránt is. Nem hiába adventre időzítik a nagyobb civil szervezetek adománygyűjtő kampányaikat! Sőt, új trend, hogy már mások nevében is adakozhatunk, jó cselekedetünket pedig ajándékként adhatjuk át a szeretett személynek.

A teljesség igénye nélkül az alábbi szervezeteket ajánljuk figyelmetekbe:

-      Budapest Bike Maffia: a hajléktalan emberek életminőségének javításával foglalkoznak. A bringás ételosztásból mára számos program nőtt ki, köszönhetően a csapat kreatív megoldásainak, és a társadalom széles körű bevonásának. Plusz 1 szendvics programjukhoz iskolások, oktatási intézmények csatlakozhatnak, hajléktalanszállók udvarán kiskertet hoztak létre, sőt, elkészült az első beltéri zöldségeskertjük is. De folyamatban van egy nőgyógyászati rendelő kialakítása hajléktalan nők számára és vitaminokat is osztanak a legyengült szervezetű rászorulóknak egy céges partnerük támogatásával. Külön érdemük, hogy sikerült érzékenyíteniük és bevonniuk számos felelősen gondolkodó vállalatot a munkájukba.

-        PET Kupa: a Zábrák csapata is megtapasztalta idén júniusban, a Tisza-tavon, hogy milyen kilátástalan küzdelem a nádast, árteret megtisztítani a sokszor évek óta halmozódó hulladéktól. A PET Kupa önkéntesei ezt a munkát 10 éve végzik, már nemcsak a Tiszán, hanem egyre több mellékfolyóján is. Emellett, mivel pontosan tudják, hogy az újratermelődés megelőzése a legfontosabb feladat, a szemléletformálásra is kiemelt hangsúlyt fektetnek. Műanyag Műhelyükkel több Tisza menti ország iskolásaihoz jutottak el, nemrégiben pedig Úszó Kiállítást hoztak létre, hogy megismertessék az embereket a műanyagszennyezés káros hatásaival és a lehetséges megoldásokkal. Olaszliszkán pedig egy nagyon rossz állapotban lévő folyóparti épületből szeretnének folyómentő vízibázist létrehozni, azonban az alapanyagárak drasztikus emelkedése ezt a projektjüket nagyon megnehezítette. Ők most ebben számítanak magánszemélyek és cégek hathatós tárgyi és anyagi segítségére, felajánlásaikra.

-        A Bátor Tábor csapata a daganatos betegségekkel küzdő gyermekek és családtagjaik mindennapjait igyekszik jobbá tenni. Sorsfordító élményeket nyújtanak nekik, nevetést visznek a kórházi ágyak mellé, az osztályközösségekbe és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjanak a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben. A Táboruk ingyenes, azonban ehhez elengedhetetlen, hogy minél többen ajánlják fel nekik adójuk 1%-át, vagy épp vásároljanak a karácsonyi termékeik közül, ezzel is népszerűsítve az alapítvány munkáját barátaik, munkatársaik körében.

-        Talán a WWF Hungary tevékenysége szorul a legkevesebb magyarázatra: céljuk a természeti értékek, a biológiai sokféleség megőrzésének elősegítése. Ha kell, érdekképviseleti szervként emelik fel szavukat a természetkárosító beruházások ellen, aláírásokat gyűjtenek és tárgyalóasztalhoz is ülnek az érdekelt felekkel – ahogyan a helyzet éppen megkívánja. Elkötelezettségük, szakmai hozzáértésük, kitartásuk példaértékű. Többféleképpen lehet őket támogatni: az adó 1%-ával, egy-egy kiválasztott faj jelképes örökbefogadásával vagy a Panda Boltban vásárolt ajándéktárggyal, ruházattal is.

Az anyagi vagy tárgyi adományozáson túl az időnkkel, (szak)tudásunkkal is segíthetjük egy-egy számunkra szimpatikus szervezet munkáját, mivel önkéntesekre mindig óriási szükség van!

Ez már lehet az újévi fogadalmunk is: havi néhány óra önkéntes munka a lelki feltöltődésért!

Doró Viki írása

Vissza

Keressen minket

Tervezőiroda: 1112 Budapest, Csárda utca 5.

Telephely: 8600 Siófok, Somlay Artúr utca 11.

Telefonszám: +36 (1) 341-1998

E-mail: zabrak@zabrak.hu

Széchenyi Terv
Széchenyi 2020