Kalózok a Tiszán

2021.09.01

b7306109116ece2012a7436203866516.jpg

Azok, akiknek fontos a környezet védelme, nap mint nap felteszik maguknak az alábbi kérdést: Hogyan tudnék még több embert rávenni a környezettudatos életmódra? A PET Kupa szervezőinek válasza erre egyszerű: ötvözd a nemes ügyet a kalanddal! A recept bevált, a 9 évvel ezelőtti – elsőre vadnak tűnő – ötlet emberek százait vonzza évről évre. Sőt, amire talán senki nem számított a kezdetekkor: a közös élmények erős közösséget kovácsoltak a PET Kalózokból. Ezt a megtisztelő címet az nyerheti el, aki legalább egy folyómentő akcióban részt vett. A számuk mára meghaladja a 3000-et. Ehhez az illusztris társasághoz kíván csatlakozni a Zábrák Kft. csapata is!

No, de mit is takar a PET Kupa kezdeményezés?

Az ötlet természetfilmesek fejéből pattant ki, még 2013-ban, amikor a Felső-Tiszán a parti fecskékről készítettek filmet. Megdöbbenten látták, hogy a folyó és az ártér szennyezettsége olyan mértékű, hogy a madarak élőhelyei is veszélybe kerültek. Ekkor találták ki, hogy ezt – a víz felől – össze kellene gyűjteni. Viszont tettek egy csavart a történetbe, és építve az emberekben rejtőző versenyszellemre, „szimpla” szemétszedés helyett versenyt hirdettek, amit az nyer meg, aki a legtöbb hulladékot tudja kiszedni a folyóból. A jelentkezőkre még egy kihívás vár: a hajójukat maguknak kell megépíteniük hulladék anyagok felhasználásával.

Az őrültnek tűnő versenyre az első évben 4 csapat nevezett – leginkább az ötletgazdák barátai. Az, hogy a PET Kupa a következő évben nem elhalt, hanem szintet lépett, az első versenyt megörökítő filmnek köszönhető, ami ismertté tette a kezdeményezést.

2018-ban már 20 hajó versenyzett a Felső-Tiszán, köztük baráti társaságok, nonprofit szervezetek, Tisza-menti települések és cégek.

2020-ban a COVID első hulláma után 11 hajó állt a záhonyi rajtvonalhoz és közel 11 tonna hulladéktól mentesítette a folyót.

2021-ben 15 hajó vágott neki a közel 70 folyamkilométeres távnak és 7 tonna szemetet gyűjtöttek.

A mennyiség csökkenő tendenciája azonban nem a hulladékhelyzet javulásának tudható be, hanem a Tiszabecs és Szatmárcseke közötti gyors sodrásnak és magas partfalnak. A folyó nem tudta a hordalékát olyan mértékben kitenni a partra, mint az alsóbb szakaszokon.

kaloz2.jpg

Ahogy a PET Kupa ismertsége nőtt, egyre több folyómenti település kérte a segítségüket.

Végül 2019-ben elsőként a Tisza-tóhoz látogattak el a PET Kalózok,egy rövidebb (4 napos), kisebb létszámú, de rendkívül sikeres verseny keretében.

Majd 2020-ban az első bodrogi versenyt is megtartották Sárospatak és Tokaj között.

A gyűjtött hulladék mennyisége mindkét helyszínen napi 1-1,5 tonna között mozgott.



Honnan érkezik és hova kerül a hulladék?

A Tiszán érkező hulladék 80-90%-a Ukrajnából érkezik. Természetesen, lejjebb haladva a folyón, egyre több a magyar hulladék, amiről a címkék is tanúskodnak. Ugyanakkor a Szamoson keresztül Romániából is jelentős mennyiség érkezik.
A legaggasztóbb az ukrán helyzet, ahol a hulladékgazdálkodás, mint iparág, rendkívül fejletlen. Az országnak vannak olyan régiói, ahol egyáltalán nem szállítják el a lakosságtól a kommunális hulladékot. De ahol el is viszik, ott sem dolgozzák fel, csak deponálják – jobb esetben legális, rosszabb esetben illegális – lerakókon.

Ezért a lakosság hulladéka – és ebbe mindent, de tényleg mindent bele kell érteni a papucsoktól kezdve a gyerekjátékokon át az olajoskannáig és a hűtőig – vagy a tűz martaléka lesz, vagy a folyó viszi el.

Szerencsére lassanként a változás szele Ukrajnát is eléri. Hulladékudvarok alakulnak, és a szállítást is helyi vállalkozók oldják meg. Sőt, augusztusi hír, hogy több rendkívül szennyezett folyón próbálják megállítani a hulladékot hálók segítségével. Az irány jó, bízunk benne, hogy sikeres is lesz!

A PET Kupa szervezői igyekeznek a probléma forrásánál is jelen lenni. Több országhatárokon átívelő Tiszai kerekasztalt szerveztek már, ahol vízügyi és hulladékgazdálkodási szakemberek igyekeztek megoldást találni a problémára. Az 5 in 1 projekt pedig a szemléletformálást és a környezeti nevelést helyezi a fókuszba. Idén nyáron Ungváron és Beregszászon tartottak helyi iskolásoknak foglalkozásokat és kipróbálhatták a Műanyag Műhelyt, vagy röviden Mümü-t is, ahol a versenyeken gyűjtött tiszai hulladék útját követhetik nyomon a kicsik – amíg azok új életre nem kelnek toll, vonalzó vagy virágcserép formájában.

A tiszai hulladéknak azonban több útja is lehet! A PET Kalózok deszkákat öntöttek belőle, amelyek mártélyi csónaképítő mesterek keze által Plasztikladikká alakultak.
Egy német kajakgyártó cég segítségével pedig a műanyag darálékból elkészült a Plasztikkajak prototípusa is.

A PET Kalózok hisznek abban, hogy a hulladék nem értéktelen szemét, hanem értékes nyersanyag. Ma már az ártérből összeszedett hulladéknak kb. a 60%-a újrahasznosul, miután az önkéntesek gondosan szelektálták – nemcsak anyagtípusonként, hanem színek szerint is, külön gyűjtve a kupakokat.

Közösség

kaloz3.jpg

A PET Kupa erejét az önkéntesek adják, akikből már több mint 250 van. Az erős érdeklődés is jelzi, hogy egyre többen szeretnének aktívan tenni a környezetükért. A szemétszedés pedig ennek az egyik legegyszerűbb módja, hiszen a saját kezünkkel tudunk megtisztítani egy-egy szennyezett területet. Ugyanakkor a legtöbb résztvevő sikerélmény helyett először szomorúságot érez, főleg, ha először szembesül a szennyezés mértékével. Viszont amikor megérzi a saját „erejét” és még inkább az összefogásban rejlő erőt, az olyan lendületet ad, ami a verseny után hetekig kitart.

Aki egyszer részt vett egy PET Kupán, az onnantól fogva biztosan másképpen viszonyul a saját hulladékához és kerülni fogja a túlcsomagolt, vagy épp feleslegesen becsomagolt termékeket és még gondosabban fog szelektálni, mint előtte.

És ami szintén biztosra vehető, hogy vissza akar majd térni, mert olyan ez, mint egy doppingszer... nem a szemétszedés önmagában, hanem a KÖZÖS szemétszedés élménye.

A Zábrák Kft. csapata már tervezi a jövő évi indulást, hiszen a környezetvédelem szívügyük, és mi lehet jobb csapatépítő, mint egy PET Kupa?

Doró Viktória írása

Forrás: https://petkupa.hu/hu_HU/

Vissza

Keressen minket

Tervezőiroda: 1118 Budapest, Budaörsi út 131/a.

Telephely: 8600 Siófok, Somlay Artúr utca 11.

Telefonszám: +36 (1) 341-1998

E-mail: zabrak@zabrak.hu

Széchenyi Terv
Széchenyi 2020